Új iskolaépület és tornaterem Erken

Publikálva: 2016. április 12.

Ünnepélyes keretek között letették a Heves megyei Erken az új iskolaépület és tornaterem alapkövét pénteken. A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette az építkezést, amelynek teljes összege közel 375 millió forint. A beruházás a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében valósul meg a következő tanévben.

Az ünnepélyes alapkőletételen Boros Anita vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte: a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program célja, hogy az ország minden szegletében európai színvonalú tantermek, tornatermek, tanuszodák épüljenek. „Magyarország Kormánya minden olyan megoldást, ötletet, kezdeményezést támogat, mely elősegíti a felzárkóztatást, az esélyegyenlőség megteremtését és biztos jövőképet nyújt a fiatalok számára. Szabó Zsolt, a település országgyűlési képviselője beszédében kitért a mindennapi sportolás fontosságára. Hangsúlyozta: az alapkőletétel és a megvalósuló beruházás jó példa arra, hogy a magyar vidék és falu is kiemelt figyelmet kap akkor, amikor fejlesztésekben gondolkodunk. Örömmel tölt el, hogy a település és az iskola vezetése egyaránt fontosnak tartja a jövő generáció sorsát és lehetőségeit, amely Erk megtartó erejének záloga is egyben. Az ünnepségen részt vett Ballagó Zoltán egri tankerületi igazgató, és Pető Zoltán, a település polgármestere is.

Az Iskolaépületben négy darab 52 m2-es tanterem, egy tanári szoba, vizesblokk, valamint aula is lesz. A tornaterem: 18 ˙x 30 m alapterületű küzdőtérrel és kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel együtt épül meg. Előreláthatólag a műszaki átadás-átvétel befejezése 2017.01.16.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató v05

Navigáció