Kiürítési gyakorlat diákokkal

Publikálva: 2016. április 27.

A kötelező közösségi szolgálat keretében mintegy hatezer diák vett részt 2016. április 26-án a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága által meghirdetett, és több intézmény – köztük az állami intézményfenntartó – támogatásával megvalósult stadion kiürítési gyakorlatán.

Az eseményen a tömegrendezvények biztonságos lebonyolítását és a létesítmény kiürítését gyakorolták a résztvevők, amely a középiskolások számára a kötelező közösségi szolgálatba is beleszámított.
Már délután 2-kor tömött sorokban várták a diákok, hogy beléphessenek a másfél éve átadott ferencvárosi stadion kapuin, és ezzel részesei legyenek egy egész délutánt kitöltő programsorozatnak. A „C” szektor lelátói hamar megteltek az ország minden részéről érkező diákcsoportokkal.
A Ferencvárosi Torna Klub a helyszín biztosítása mellett lehetőséget adott a tanulóknak, hogy közelebbről megismerkedjenek az egyesület hétköznapi életével is. Lipcsei Péter, a Ferencváros második csapata vezetőedzőjének irányításával az FTC labdarúgói bemutató edzést tartottak, amelynek 15 diák is részese lehetett.  A gyakorlást követően a kiválasztott diákok 11-eseket rúghattak a csapat kapusának. A bemutató látványos volt, de show-t mégis a pályára berohanó, 5 év körüli kisfiú vitte el, aki hatalmas ováció kíséretében többször is a kapuba varrta a labdát. 
A játékos félóra után honvédségi bemutató következett. A terepszínű egyenruhát és fekete maszkot viselő katonák önvédelmi és lefegyverzési gyakorlatot tartottak.
Ezt követően Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjének moderálásával kezdetét vette a csoportos újraélesztési gyakorlat, amelynek során a pályán felsorakozott 100 diák a mentőszolgálat kampányfilmjeiből is ismert,  „Stayin' Alive" című sláger ritmusára mutatták be az újraélesztési folyamatot.
A szervezők a kivetítőkön keresztül sok hasznos információt közvetítettek a részvevők számára. Ezek között szerepet egy kisfilm a 112-es segélyhívószám bemutatásáról, valamint a tömegrendezvények kiürítési szabályainak ismertetése.
A kiürítés előtti utolsó programot nagy várakozás előzte meg, ugyanis a Wellhello együttes, a legismertebb slágereit felsorakoztatva adott egy félórás koncertet a fiatal közönség legnagyobb örömére.
Közvetlenül a koncert után a hangosbemondókon, a stadion elhagyására felszólító többnyelvű riasztással kezdetét vett a kiürítési gyakorlat. A diákok fegyelmezetten, az előírtak szerint, hagyták el a szektorokat.

Menü

Klebelsberg Központ

EFOP-4.1.11-21-2021-00001 Projekt

EFOP-3.1.11-19-2020-00001 projekt

Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP)

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE

ÚTRAVALÓ ÖSZTÖNDÍJPROGRAMOK EFOP-3.1.4-15-2015-00001 VEKOP-7.3.1-17-2017-00001

Energiahatékonysági fejlesztések az iskolákban

A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése

Köznevelés az iskolában

Informatikai fejlesztések az iskolákban

Társadalmi Megújulás Operatív Program az iskolákban

Köznevelés Állami Fenntartóinak Folyamat-egységesítése és Elektronizálása (KAFFEE)

Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.2.1-2021-2021-00001

Előkészítés a Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára RRF-1.0.0-2021-00002

DIMOP_PLUSZ-4.1.1-23-2023-00001

Általános Adatkezelési Tájékoztató v05

Navigáció