A múlt csütörtöki ünnepélyes alapkőletétellel kezdetét vette a füzesgyarmati tanuszoda építése, amit várhatóan a 2016/17-es tanévben már birtokba is vehetnek a gyermekek.

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra-Fejlesztési Program keretében épülő tanuszoda alapkövét tették le április 14-én dr. Boros Anita, az NFM vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára jelenlétében.


A beruházás több mint 500 millió forintból valósul meg, és a Füzesgyarmati Kastélypark Fürdő szerves részét képezi majd. A létesítményben egy 6x10 méteres tanmedence és egy 15x25 méteres, hatpályás úszómedence kap helyet.


A mindennapi testnevelés infrastrukturális feltételeinek megteremtése érdekében, a kormány, többek között tanuszodák és tornatermek építéséről döntött. Jelenleg hetvennyolc projekt fut, 38 milliárd forint értékben. Az utóbbi évek az előkészítésről szóltak, az idei viszont már a megvalósításé lesz – emlékeztetett a helyettes államtitkár.


A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Bere Károly, Füzesgyarmat polgármestere is. Már évekkel ezelőtt felvetődött egy uszoda építésének ötlete, mely most valósággá válik és az egész térségben, járásban üde színfolt lesz a létesítmény – emelte ki a polgármester.


A szeghalmi tankerületi igazgató, Vetési Istvánné azt mondta: a beruházás a kézzel fogható eredménye annak, hogy az állam jól tette, amikor saját kezébe vette a köznevelési feladatokat. Hozzátette, az úszás nem csak az egészséges életmód miatt fontos, hiszen a medencében megszerzett tudás, képesség akár életet is menthet. Örömét fejezte ki, hogy Békés megyében elsőként a szeghalmi tankerületben épülhet tanuszoda a program keretében.