Az olvasóvá nevelés a 21. század iskolájában is kulcskérdés. Ezt a komplex folyamatot kívánta elősegíteni a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2013-ban kezdeményezett 120 millió forintos olvasásnépszerűsítő országos program. Ennek keretében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) a Magyar Olvasástársasággal és a Meseutca Alapítvánnyal közösen, 28,2 millió forintból általános és középiskolákban hívta fel a figyelmet az olvasás fontosságára.

A 2014. június 30-án lezárult program első lépése a Kié az olvasás? című szakmai hátteret adó tanulmánykötet megjelentetése volt. A KLIK megrendelésére a Magyar Olvasástársaság gondozásában kiadott kötet az iskolások olvasóvá nevelésében jelentős szerepet vállaló szülők, tanárok, könyvtárosok, olvasásszociológusok, irodalmárok, pszichológusok, mese- és versmondók munkáját támogatta. A program alapjául szolgáló kiadványt a KLIK minden állami fenntartású magyarországi tanintézetébe és számos határon túli iskolába is eljuttatta.

A Betűfaló program keretében a KLIK koordinálásában nyolc kortárs gyermekirodalmi alkotással ismerkedtek meg a diákok és a szemléletformáló felkészítésen részt vett tanárok. Több mint nyolcvan KLIK-es pedagógus egy-egy kiválasztott művet dolgozott fel a KLIK által fenntartott intézmények kétezer tanulójával. Emellett 12 helyszínen író-olvasó találkozókat is rendeztek a KLIK szervezésében.

Az Olvasó-társ program országszerte önkéntes középiskolásokat készített fel arra, hogy az iskolák közösségi szolgálat programja keretében rendszeresen meséljenek hátrányos helyzetű alsó tagozatos diáktársaiknak, és megkedveltessék velük az olvasás élményét. A KLIK közreműködésével az Olvasó-társ program 10 képzést valósított meg, és 331 diákot ért el ez a közösségi szolgálati lehetőség. A következő tanév elején újabb 4 helyszínen további 140 diák bevonásával valósítják meg az alprogramot.

A KLIK az olvasás népszerűsítése jegyében két nagyszabású, minden KLIK-es intézményt érintő vetélkedőt szervezett. A Plakátkészítő versennyel elsősorban az általános iskolások rajzkészségét célozták meg. A pályázó diákok a magyar szerzők által írt kötelező olvasmányok vagy a Betűfaló programban szereplő kortárs gyermekirodalmi művek témáit dolgozták fel egy maximálisan A/3 méretű szabadon választott technikával készülő művel.

A KLIK által meghirdetett, elsődlegesen a középiskolás korosztályt megszólító Könyvtrailer verseny résztvevői a plakátkészítő versenyben is szereplő művek alapján készítették el 2-3 perces videopályázataikat.

A beérkezett pályaműveket mindkét pályázat esetében a KLIK által felkért szakmai zsűri értékelte a témaválasztás, az eredetiség, ötletesség, a kivitelezés minősége, valamint az olvasásnépszerűsítés gondolatához kötődés alapján. A KLIK által meghirdetett plakátversenyre 2770 rajz, a könyvtrailer pályázatra 40 video érkezett be. A legjobb 2-3 alkotás készítője régiónként és korcsoportonként értékes könyvutalványt kapott.

További részletek az olvasásnépszerűsítő programról:

A programba bevont könyvek listája:
http://klik.gov.hu/download/8/12/a0000/betufalo_valaszthato_konyvek.pdf

Az olvasásnépszerűsítő programmal kapcsolatos versenyek felhívásai:
http://klik.gov.hu/onp

A plakát- és könyvtrailer versenyekre beküldött pályázatok:
http://www.meseutca.hu/palyazat/palyazatok/

A plakát- és könyvtrailer versenyek eredményei:
http://klik.gov.hu/download/1/fc/a0000/ONP_Versenyeredmenyek_Plakat_Konyvtrailer.pdf

A Magyar Olvasástársaság (hunRA) programjai az olvasásnépszerűsítő kampányban:
http://www.hunra.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1121:a-hunra-programjai-az-olvasasnepszersit-kampanyban&catid=1:hirek&Itemid=50