Sajnálatosnak tartjuk, hogy a felsődobszai Bárczay Gábor Általános Iskola fenntartóváltása okán, egyes médiumokat hangulatkeltésre kívánnak felhasználni. Szeptembertől az iskola változatlanul Felsődobszán fog tovább működni.

A fenntartóváltás folyamatában a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ kezdettől fogva törvényesen járt el. A település önkormányzata már korábban jelezte a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek (MET), hogy nem kívánja meghosszabbítani a 2016. augusztus 31-én lejáró köznevelési megállapodást. Ennek következtében a fenntartói jogok átadását a jogszabályban előírt módon az eddigi fenntartónak, a MET – nek kellett volna előkészítenie, beszerezni a szükséges véleményeket, és a minisztériumot erről hivatalosan értesítenie. A MET nem folytatta le határidőre a jogszabályban meghatározott eljárást, a köznevelési szerződés megszűnése miatt, így a Kormányhivatalnak kell kijelölnie a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot a fenntartói feladatok elvégzésére. A zökkenőmentes tanév megkezdése érdekében az állami intézményfenntartó többször egyeztetett a Kormányhivatallal. Az Intézményfenntartó Központ a feladatellátást továbbra is helyben kívánja megoldani, azaz az iskola életét a fenntartóváltás nem fogja megzavarni, az intézmény dolgozói és tanulói számára változás nem történik, erről az ott dolgozó pedagógusok, alkalmazottak külön tájékoztatást kapnak. Az intézmény, a rendhagyó fenntartóváltás következménye miatt a 2016/2017-es tanévben a Halmaji Gárdonyi Géza Általános Iskola tagintézményeként fog működni, önálló intézménnyé történő átszervezését a jogszabályi előírások alapján, 2017 tavaszán lehet majd kezdeményezni.