„Az olvasás tudás, és az a jó, ha az élménnyé is válik” – hangsúlyozta Halász János kultúráért felelős államtitkár a fővédnökségével zajló olvasásnépszerűsítő kampány kapcsán, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma 120 millióval támogat. Ennek elemeként indul el február 6-án a Mozi a fejedben című programsorozat, amelynek keretében többek között Nemecsek és Dobó is a Facebookra „költözik”.

A kormány tavaly egy határozat keretében különített el 120 millió forintot az olvasásnépszerűsítő programra, amely a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK), a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Magyar Olvasástársaság szervezésében valósul meg.

Az összehangolt programsorozat elsősorban a 8-16 év közötti fiatalokat szólítja meg: feladatai között szerepel a hazai szerzők bemutatása, a kortárs magyar irodalom népszerűsítése, a hátrányos helyzetű fiatalok olvasóvá nevelése, valamint az olvasóközönséggel való kapcsolatépítés – fejtette ki február 6-án, sajtótájékoztató keretében Halász János kulturális államtitkár. Hozzátette: „Az olvasás tudás, és az a jó, ha az élménnyé is válik.”

Hornyák Tibor, a MANK ügyvezető igazgatója az intézmény által szervezett médiakampányt mutatta be részletesen: a program két „kötelező olvasmány” bélyeggel ellátott regényt, Molnár Ferenc Pál utcai fiúk és Gárdonyi Géza Egri csillagok című művét népszerűsíti a legismertebb közösségi oldalon keresztül. A Mozi a fejedben elnevezésű kampány keretében a regények legfőbb szereplőinek Facebook-profiljai február 6-ától indulnak útnak, amelynek keretében posztokkal, blogokkal, videókkal szólnak a fiatalokhoz azon a fórumon, ahol idejük nagy részét töltik.

„Az Y és Z generáció, akinek tagjai a világháló megjelenésének idejében vagy azt követően születtek, az anyatejjel szívták magukba az internethasználatot. Számos felmérés készült azzal kapcsolatban, hogy miként alakítja a fiatalok olvasási szokásait, készségeiket a folyamatos számítógép-használat” – magyarázta Hornyák Tibor, miért éppen az online terepen kívánják elérni a fiatalokat. Hozzátette: a programmal nem helyettesíteni kívánják az olvasást, és nem gondolják, hogy aki végig követi a Facebook-kampányt, az részesül az olvasás adta élményben. Ellenkezőleg. Abban bíznak, hogy felkeltik a gyerekek érdeklődését, akikben tudatosul: attól, hogy valami kötelező, még lehet jó.

A Mozi a fejedben köz- és felsőoktatási intézményekbe is ellátogat: első alkalommal február 13-án, a PIM-ben rendeznek középiskolásoknak szóló rendhagyó drámaórát, majd több oktatási intézményben megismétlik a kezdeményezést.

Felolvasni is jó!

A Magyar Olvasástársaság nemcsak az olvasás, a mesélés fontosságára is felhívja a figyelmet: a 2010 óta működő önkéntes programjukat követően, amely során egyetemisták olvastak fel hátrányos helyzetű és kórházban fekvő gyerekeknek, most középiskolásokat igyekeznek elérni és tudatosítani bennük, hogy érdemes mesélni. Tíz különböző helyszínen, tíz képzést indítanak a diákoknak, valamint a pedagógusoknak is segítenek: Kié az olvasás? címmel egy kötetet jelentetnek meg, amely módszertani anyagot szolgáltat a tanárok számára. „Az olvasás közös szenvedély, de közös felelősség is, nemcsak a magyartanárok, a többi pedagógus feladata is népszerűsíteni azt” – emelte ki dr. Gombos Péter, a társaság elnöke. A szervezet a mesélővé nevelés mellett folytatja Betűfaló programját is, amelynek keretében a kortárs irodalmat viszi el közoktatási intézményekbe.

„Az eddigi években is az irodalom népszerűsítéséért dolgoztunk: ezt a tevékenységet most versenyek, olvasótáborok, olvasókörök működtetésével folytatjuk, valamint elindítottuk az Y-generáció sorozatot, amely során költők, írók, tanárok, irodalomtörténészek beszélgetnek kamaszokkal a könyvekről” – mondta el E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója. Hozzátette: blogokkal, flashmobbal, slam poetryvel is várják a fiatalokat a program keretében, április elejére pedig egy tárlatot terveznek arról, miért is veszélyesek az olvasó nők.

„Az intézmény lehetőséget és bázist biztosít: amellett, hogy népszerűsíti a programot a közoktatásban, 40 pedagógus továbbképzését szervezi meg” – jegyezte meg Marekné dr. Pintér Aranka, a Klik elnöke. Ahogy elmondta: a központ plakátpályázatot is hirdet az általános- és középiskolákban, hiszen a különböző művészeti ágak összekapcsolása is lényeges eleme az olvasás megszerettetésének.

A diákok az olvasásnépszerűsítő program idején számos izgalmas megméretésben részt vehetnek: a MANK például forgatókönyv-pályázatot hirdet Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye kapcsán, amelyből egy-egy jelenetet álmodhatnak meg a jelentkezők saját feldolgozásban. A nyertes pályázatot beküldő osztály forgatókönyvét megfilmesítik, a győztesek pedig maguk is részt vehetnek a forgatáson. A beküldési határidő: február 19. Ihletet pedig a már elkészült Einstand című videóból meríthetnek.

A programhoz készült népszerűsítő videó itt megtekinthető.

A Mozi a fejedben szereplői a Facebookon már elérhetők az alábbi linkeken:
 
Pál utcai fiúk: Nemecsek, Csónakos, Geréb, Boka, Áts Feri

Egri csillagok: Vicuska, Gergő, Dobó, Jumurdzsák