Szakmai konferenciával és több tucatnyi hajdú-bihari iskola zenés, táncos és módszertani bemutatkozásával ünnepelte a Klebelsberg-napot az állami iskolákat fenntartó KLIK Debrecenben. A rendezvényen a rövidesen befejeződő „Köznevelés az iskolában” című oktatásfejlesztési projekt legfontosabb eredményeit összegezték. A több száz intézményt mozgósító kezdeményezés a nevelés-oktatás módszertani kereteinek megújítását segítette.

Országosan több száz, Hajdú-Bihar megyében pedig ezen belül is kiemelkedően sok általános és középis-kola kapcsolódott be a TÁMOP-3.1.4.B-13/1-2013-0001 kódszámú, az Európai Unió és a magyar állam által közösen finanszírozott „Köznevelés az iskolában” című projekt 2014 óta zajló eseményeibe. A több részből álló oktatásfejlesztési program moduljai egy-egy részterületen nyújtottak segítséget a pedagógusok munká-jához. A módszertani innováció modul a számos iskolában bevált és működő, újító pedagógiai módszerek népszerűsítését és elterjesztését segítette a társintézmények között. A partnerség és hálózatosodás modul célja a diákok, tanárok és szülők közösségének formálásán keresztül a figyelemfelhívás a fiatalokat érő legfontosabb kihívásokra. Az intézményi fejlesztés modul pedig az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben működő iskolák mindenapjait könnyítette meg fejlesztő eszközök és támogató szakemberek biztosításával.

A debreceni Klebelsberg-nap közönsége szakmai konferencián ismerhette meg a helyi és az országos ta-pasztalatokat. „Itt gyökeret vert a köznevelés” – mondta el Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke a város tekintélyes iskolai hagyományaira utalva. „Az ilyen projektek révén a KLIK kilép a szürke fenntartói körből és csodákat valósít meg. A több mint százezer pedagógust összefogó szervezetben hihetetlen szellemi potenciál rejlik, amit az ilyen rendezvényekkel meg tudunk mutatni mindenkinek.” – tette még hozzá.

A módszertani innováció modulban országosan 299 intézmény közel 1400 pedagógust bekapcsolva 352 mintaértékű gyakorlattal vett részt, köztük kiemelkedően sok, 38 hajdú-bihari iskola 42 modellel. Ezek az intézmények havi rendszerességgel tartottak bemutató órákat és műhelymunkákat, amelyeken az érdeklődő kollégák ingyenesen vehettek részt és sajátíthatták el a szakmai fortélyokat. Emellett segítséget kaptak ah-hoz, hogy saját iskolájuk mindennapi gyakorlatában is alkalmazhassák őket. Ezzel párhuzamosan a partner-ség és hálózatosodás modulban az előző tanévben több mint félezer közösségi rendezvényt szerveztek a részt vevő iskolák pedagógusai, amelyeken kétszázezer diák, tanár és szülő vett részt. Az iskola és környe-zete kapcsolatának megerősödéséhez, valamint a gyerekek személyiségének és kompetenciáinak fejlődé-séhez egyaránt hozzájáruló rendezvények kétötöde a fiatalok közösségi aktivitását igyekezett előmozdítani. Népszerű téma volt a drogmegelőzés és a családon belüli problémák kezelése is. A különféle programokat a tanárok a gyerekekkel és szüleikkel közösen szervezték és valósították meg. Az intézményi fejlesztés modul a legnehezebb gazdasági helyzetben lévő térségek 171 iskolájának nyújtott átlagosan 2,5 millió forintos támogatást eszköz- és anyagbeszerzésre, továbbá kulturális programokra. Országosan 15 szupervizor, 63 mentor és 187 utazó szakember (pszichológusok, gyógypedagógusok, pedagógiai asszisztensek stb.) segítették a tantestületeket közel másfél ezer szakmai programot megvalósítva.

A Klebelsberg-nap szakmai eseményei mellett bemutatkoztak mindazok a hajdú-bihari iskolák is, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak a projekthez. A közönség látványos természettudományos kísérleteket, kézműves műhelyeket, zenés és táncos produkciók egész sorát láthatta, amelyek a reflektorfénybe került pedagógiai módszerek sikerességét igazolták. Mellettük kiállítás foglalta össze a legfontosabb eseményeket, megidézve az eddigi közös programokat, kirándulásokat, sporteseményeket és flashmobokat. A látogatók találkozhattak középiskolások által programozott, színeket felismerő és követő robotjárművel, játszhattak egy gyors sakkpartit az ifjúsági világbajnokság bronzérmesével vagy éppen kézműves technikákat leshettek el a különleges szépségű ékszereket és díszeket készítő alsósoktól. Közben egymást váltották a gyerekcsoportok a nagyszínpadon: nép- és modern táncok, balett és különlegességként pantomimjáték és önvédelmi bemutató is helyet kapott a műsorban.

A „Köznevelés az iskolában” program eredményei tartósnak ígérkeznek. Eddig összesen 378 iskola kötött együttműködési megállapodást valamely mentoráló intézménnyel egy vagy több módszertani modell átvéte-léről, további 198 pedig pedagógiai programját alakította át a projekt által megcélzott oktatási-nevelési el-vekkel összhangban.