A fennállásának 140. évfordulóját ünneplő Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Új utak a pedagógiában címmel szervezte meg 2016. március 23-án szakmai napját, a Hotel Magyar Király Kupolatermében, melyet ez alkalommal a város nevelési-oktatási intézményei számára is megnyitottak. A rendezvényen 160 fő vett részt, az iskola fenntartója és a város vezetése mellett számos bölcsőde, óvoda, általános iskola közoktatási vezetői, pedagógusai valamint érdeklődő szülők is.

A boldog életút az emóciókon múlik, az agy sokkal inkább érzelmi meghatározottságú és társas szerv, mint azt korábban gondolták - fogalmazott dr. Varga László, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense a fennállásának 140. évfordulóját ünneplő Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában. Az „Új utak a pedagógiában” című szakmai napon kiemelte: ezeknek a megértéséhez egy kialakulóban lévő új tudományág, a neuropedagógia nyújt segítséget, mely az agykutatás, különösen pedig a gyermeki agy vizsgálatának új trendjeit követi. Nagyon fontos kérdésnek nevezte ennek fényében, hogy a jelenlegi oktatási rendszer mennyire alkalmazkodóképes.

A 2016. március 23-i eseményen Tari Annamária gyakorló pszichológus arról beszélt, hogy milyen érzelmek mozgatják a mai világot és benne a kamaszokat. Véleménye szerint a társadalom-lélektani és klinikai tapasztalatok segítenek abban, hogy megértsük az online személyiség szerepét, a társas agresszió mértékét, a kognitív folyamatok változásait, valamint a családi-iskolai érzelmi folyamatokat is.

A rendezvény ezeken kívül számos, napjainkban nagy érdeklődésre számot tartó és különböző nézeteket felvonultató témákat ölelt fel.