2015-ben az Európai Fizikai Társaság kezdeményezésére, az UNESCO támogatásával indult el a Fény Nemzetközi Éve programsorozat, amely szakmai minőségét Magyarországon a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) garantálta.

A rendezvénysorozat megvalósításába a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) is bekapcsolódott, így a Magyar Tudományos Akadémiával szoros együttműködésben központilag és a köznevelési intézményeinkben helyi szinten megálmodott fényes programok megrendezésére nyílt lehetőségünk az év végéig. Összesen 28 iskolánk, megyénként egy-egy, a fővárosban pedig több intézményünk segítette a természettudományos tantárgyak országos népszerűsítését a programokon keresztül. 

Az iskolák által önállóan összeállított szakmai kínálatuk keretében a diákok természettudományi kísérletek, megfigyelések, előadások, kiállítások, szakmai- és művészeti vetélkedők, rajz- és fotópályázatok, filmklubok részesei lehettek. Az interaktív, kreatív foglalkozások keretében több aspektusból is elemezték a fény szerepét, így többek között készült napóra, szerveztek Fénytörésben c. filmklubot, vizsgálták a Sixtus-kápolna megvilágítását; végeztek szivárványos kísérleteket, fotometriai vizsgálatokat, hangsúlyozták a láthatóság fontosságát a közlekedésben, tanulmányozták az UV sugárzás  káros és hasznos voltát, 3D-s képet vetítettek okos telefonok segítségével, továbbá ellátogattak tematikus kiállításokra, rendezvényekre is, így a Szemfényvesztés Kiállításra, Csodák Palotájába, Kutatók éjszakájára,  Láthatatlan kiállításra, Pannon Csillagdába, részt vettek a Mobil Planetárium előadásain. 

A központilag szervezett programjaink révén az általános- és középiskolai tanulóinknak lehetőségük nyílt a Fénytények országos pályázaton részt venni a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria szervezésében, ahol a projektben résztvevő intézmények is bemutathatták a saját szervezésű programjaikról összeállított Fény évés mappáikat. 

A Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének lebonyolításában a gyerekek meseíró pályázatra küldhették alkotásaikat, amely eredményeként megszületett a FényMesék meseantológia kötet, melyet komplex művészeti foglalkozásokkal, mesefelolvasással egybekötött rendhagyó könyvbemutató, író-olvasótalálkozó kísért. 

A Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpont Sokszínű Fizika Roadshow interaktív kiállítással járta az országot, és egész napos látogatást szervezett a programsorozatban résztvevő KLIK fenntartású köznevelési intézményekben, amely keretében kutatók és mérnökök ismeretterjesztő előadásokat tartottak, és a fényhez kapcsolódó kutatási eredmények, technikai újdonságok, tudományos felfedezések bemutatása történt a helyszíneken. A Magyar Csillagászati Egyesület a projekt során az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközponttal együttműködve bonyolította le a Határ a Csillagos Ég pályázatot, melynek nyertesei a Piszkéstetői Obszervatóriumban távcsöves észlelésben vehettek részt, illetve megismerkedhettek az intézmény munkájával, műszerezettségével. A Pécsi Tudományegyetem a régió számos középiskolájába látogatott el, ahol el a PTE Fizikai Intézet oktatói a fénnyel kapcsolatos ismeretterjesztő előadást tartottak. 

Az ország különböző területein helyi kezdeményezésből induló, valamint a központi szervezésű események minőségi információkat nyújtottak a természetes és mesterséges fény életünkre és környezetünkre való hatásairól. 

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a Nemzeti Kulturális Alap (www.nka.hu) által nyújtott 30 M Ft támogatás segítségével kapcsolódott be a Fény Nemzetközi Éve rendezvénysorozat megvalósításába.