A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott intézmények közalkalmazottai közül országosan tízből ketten vettek részt a mára meghirdetett sztrájkban.

A sztrájk idején hiányzó tanulók hiányzását igazolni kell az intézmény házirendjében foglaltak szerint. Mint azt már korábban is jeleztük, az intézmény felelőssége, akkor is, ha arra a napra sztrájkot hirdetett egy vagy több szakszervezet, hogy a gondjaira bízott gyermekek, tanulók a tanítási időben, hol tartózkodnak. Az Intézményfenntartó Központ a sztrájkban résztvevők munkabérének levonásánál a jogszabályoknak és a Pedagógusok Sztrájkbizottságával kötött megállapodásnak megfelelően jár el.  A szervezet hangsúlyozza, hogy továbbra is tartja magát a vonatkozó jogszabályokhoz és a megállapodásokhoz. A sztrájk miatt elmaradt tanítási nap/óra pótlását az intézményvezető csak abban az esetben rendelheti el, ha az elmaradt órák tananyagának átadására másként nincs lehetősége. Tekintettel arra, hogy egy esetlegesen más időpontban megszervezett tanítási nap hátrányosan érintheti a tanulók és szülők, illetve a munkabeszűntetésben részt nem vevő pedagógusok érdekeit. A sztrájk miatt elmaradt órák tananyagának a pótlásáról azonban mindenképp gondoskodni kell.